Katasztrofális adatok - Megint csak bedőlnek a cégek
Pedig úgy tűnt a honi cégvilág fellélegezhet, és ha nem is a közeljövőben alapítják a legtöbb új vállalkozást, de legalább a cégtörlési hullám leáll. De nem így történt.
Pedig úgy tűnt a honi cégvilág fellélegezhet, és ha nem is a közeljövőben alapítják a legtöbb új vállalkozást, de legalább a cégtörlési hullám leáll. De nem így történt.
Bár az építőipar termelése még mindig csökken, pislákol a fény az alagút végén, mert a megrendelések szám elkezdett emelkedni. A legnagyobb mumusa a szektornak továbbra is a munkaerőhiány, amit azonban egyelőre nem sikerül hathatósan kezelni.
Míg 2013-ban 605 ezer cég működött Magyarországon, ma már csak 550 ezer. Az ez idő alatt megszűnt cégek többsége csak papíron létezett. De még mindig messze vagyunk az egészséges cégstruktúrától. Ráadásul a cégalapítási kedv továbbra is minimálisnak mondható.
A német és osztrák cégek száma 15 százalékkal csökkent, de legalább az ukrán vállalkozásoké 40 százalékkal nőtt. Ám a tapasztalat szerint, az ukrán kapcsolatú cégek jelentős része a cégtemetés egyik „szürke” formája.
Bár csökkent a megszűnő építőipari vállalkozások száma, az ágazat még nem lélegezhet fel, és ez látszik is, mert egyelőre alig mernek új céget alapítani. Mintha a vállalkozók nem éreznék a fellendülést.
Az új 15 százalékos adókulccsal átlagosan havi 1500 forinttal többet vihetnek haza a versenyszférában dolgozók, ez éves szinten az egész országban összesen 65 milliárd forint pluszt jelent.